Táncleírások

Salsa – fűszeres karibi ritmusok, tüzes mozdulatok

A vérpezsdítő tánc, amit ma salsa néven ismerünk, több évszázados zenei és kulturális örökség eredménye, mélyen a latin-amerikai és karibi társadalmak történetében gyökerezve. A szó eredeti jelentése szósz vagy fűszer, ami táncként már az igen összetett zenei stílusra és a különböző ritmusok keveredésére utal. A salsa stílusként igazi gyűjtőfogalom különböző táncritmusokra, amelyek közös eleme, hogy a spanyol nyelvű karib-tengeri térségből származnak. A salsa a jelenkori nagyvárosok zenei jelensége is, hasonlóan a jazzhez vagy a rockzenéhez. Olyan zene, amely a kezdetektől fogva táncra teremtetett, amelynek fejlődése során szeretet és gyűlölet, szatíra és történelem, forradalom és tekintély olvadt egybe. A napjainkban közismert salsa az 1960-as években született, amikor számtalan kubai és Puerto Rico-i emigráns érkezett New Yorkba, ahol megőrizték kultúrájukat, tradícióikat. A zene és a tánc itt formálódott nagyvárosi stílussá. Az eredeti salsa egy gyors, sodró, heves, ritmikusan bonyolult zene, tánca pikáns, vidám, tüzes és lendületes. Jellemzője a játékosság, a karral történő forgatások oda-vissza, a lépéskombinációk sokasága. Két alaptípus létezik, a kubai és a Puerto Rico-i stílus, de térségenként más-más stílus a domináns: Casino Cubano, New York Salsa/mambo – clave, L.A. Salsa, Dél-Amerikai Salsa és Miami style. A táncolók számát tekintve is változatos: egyéni, páros és csoportos mozgásban is megtalálható minden verziója.

Különlegességként érdemes kiemelni a Salsa Lady’s Style – azaz női stílus – formáját. Ebben tökéletesen érvényesül a salsa magával ragadó, tüzes, vérpezsdítő világa, a női érzékiesség, báj és szexualitás egyfajta kifejezési módjaként. Ezt nem csak a szóló táncban, hanem a salsa páros figuráiban is lehet alkalmazni. A finom kéz- és vállmozdulatok, szexi csípő- és testjátékok, stílusgyakorlatok és forgástechnikák mind hozzásegítenek ahhoz, hogy még tökéletesebben, önmagadat kifejezve, egyedi stílussal táncold a kubai és a Los Angeles-i stílust. Ahogyan egy ideillő idézet is összefoglalja:
“Amikor táncolsz, felszabadul a szíved és a lelked. A tánc lehet a boldogságod forrása, gyógyír a bánatodra, a vágyaid kifejezése, mindaz, ami Te magad vagy!”

Rock’n'Roll – a korszakokon átívelő, mégis kortalan tánc

A Swing táncokból eredő Rock & Roll egy nagyszerű zenei élmény teljes átültetése mozgásba a táncos érzelmei által. Az eredeti stílus számos vállfajt szült, amelyek mind szorosan összefonódtak a kiváló zenékkel. A táncosok egyedi stílusa mindig formálta a swing táncokat, amelyek az 1910-es évek elején tűntek fel, majd később módosult változatokban (pl. lindy hop, balboa, west coast swing) terjedtek el.
Magyarországon napjainkban a számos, összesen mintegy harmincféle swing táncból a balboa, a boogie-woogie, a hollywood style, a lindy hop, a shag, a rock and roll és a jive az, amit szélesebb körben ismernek és táncolnak akár versenyeken is. Ezek a legjobba elkülöníthető swing táncok, amelyek azonban nagyon jól kiegészítik egymást és szabadon kombinálhatók.

A swing táncok legfőbb jellemzője a szabad vezetés, az improvizáció, amely a leginkább megkülönbözteti őket a többi tánctól. A rock and roll első virágkora az 1950-es évekre tehető.  A tánc három nagy zenei irányzatból fejlődött ki: a jazzből, a fehérek által játszott country & western stílusból és a feketék rhythm & blues műfajából. A faji megkülönböztetés évekig meggátolta e különböző irányzatok keveredését, ám idővel egyre nőtt azon fekete és fehér közönségű rádióadók száma, amelyek szívesen műsorukra tűzték, így idővel a tánc is társaságképessé vált.
1956-ban Bill Haley és a Comets a The Blackboard Jungle című filmhez elkészítette a Rock Around the Clock című felvételét – ezzel zenei forradalmat indítottak el. A Rock & Roll kemény négynegyedes üteme – szemben a swing simogató szinkópálásával – nem volt ismeretlen a jazzrajongók előtt, így rögtön megragadta a kor fiataljait.  A tánc a szabadidős szórakozás mellett külön sportággá is fejlődött, melyben az 1970-es évektől versenyeket is rendeznek. A rock & roll alaplépése a zene ritmikus előadásmódját követi, 4-es, 6-os, 8-as és 9-es alaplépésekről beszélhetünk. Ezek segítségével különböztethetők meg a táncstílusok is, így a Hobby R&R, Swing, Boogie Woogie, Lindy Hop, Akrobatikus R’n'R, Jive és a többiek.

Boogie-Woogie

Boogie Woogie videó:

 

Swing – Évszázados múlttól az akrobatikus jelenig

A swing tánc a mai napig szorosan kötődik a swing zenei stílusához, amellyel együtt kialakult afrikai és európai gyökerekből. A kifejezés maga a swing, a blues és jazz zenére kialakult táncok összességét jelenti, de csak a legfőbb stílusait is hosszan sorolhatnánk: Lindy-hop, Charleston, Black-bottom, Shag, Balboa, East Coast Swing, Jive… Elsőként érdemes megismerkedni a swing táncok legnépszerűbb és egyben legremekebb stílusával, amely a Lindy-hop névre hallgat. Maga a stílus több, az 1900-as évek elején divatos táncot ötvöz, mint a Charleston, a Cakewalk, a Foxtrott, a Shimmy, a Break-A-Way vagy a Texas Tommy.

Swing videó:

 

Lindy Hop

Elnevezésének története sem mindennapi: a Lindy-hop kifejezés George “Shorty” Snowdenhez fűződik. 1927 májusában Charles Lindbergh (becenevén Lindy) 33 és fél óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt, a világon elsőként. Ugyanekkor a Central Parkban éppen maratoni táncverseny zajlott, amit Shorty nyert meg partnerével. Egy újságíró, aki addig még sosem látta az újfajta táncot, a verseny végén meginterjúvolta a győztes párt, hogy voltaképpen milyen táncot is látott. A táncos az asztalon heverő újság főcímét meglátva – “LINDY HOPS THE ATLANTIC” (Lindy átrepülte az Atlanti-óceánt) – válaszolt: “Ez a Lindy-hop. Repülünk, mint Lindy!” A Lindy-hop fénykora a ’30-as évek közepétől a 40-es évek elejéig tartott, akárcsak magának a swing zenének és ezzel együtt a Big Bandeknek is. A tánc akrobatikus “levegőelemeit” pedig Frankie Manningnek köszönhetjük, aki először alkalmazta a Lindy-ben a különböző dobásokat, merész akrobatikákat. A Lindy-hop dinamikus, improvizatív stílusához képest erős különbséget mutat a másik nagy stílus, a west coast swing, a swing lassú tempójú zenékhez kapcsolódó változata. Ennek a stílusnak az egyik jellemzője, alapja egy 6-os számolási alapú, ún. “Sugar push” volt. Ezt a táncot egyébként 1989. január 1-jén Kalifornia hivatalos állami táncává nyilvánították. Népszerűsége azóta is töretlen, manapság már nemcsak swingre, hanem más zenékre (blues, cha-chacha, funky, disco, pop, rhytm and blues) is táncolják.

Lindy Hop videó:

 

A R’n'R/Boogie Woogie/Swing/Lindy Hop és stílusairól bővebb információ és videó anyag: http://rockandroll.info.hu/

Hiphop – egy egész világ zenéből és mozgásból

A hiphop nemcsak zenei műfaj, de egyben életstílus is: magában foglalja a zenét, az öltözködést, a szlenget és még számos elemet. Mozgáskultúrája az akrobatikus megoldásokkal tarkított táncban is testet ölt, de nem kell profinak lennünk, hogy elsajátítsuk a látványos mozdulatokat. A hiphop igazi kiterjedt (szub)kultúra, saját zenei stílussal. Alapja az MCing vagy rap (ütemre szövegelés) és a DJing vagy scratch (lemezek pakolása és keverése), amelyre épülve saját tánckultúrája, a break is népszerű lett. Ezzel persze nem teljes a sor: ide tartozik még a rajz/festői stílusú graffiti, valamint a hozzá kötődő sportok, mint pl. a streetball. Legfontosabb alkotóelemének a rapet tekintik, ami eredeti jelentése szerint a beszéd “folyékony és életteli módja”. A rap gyökerei Afrikából fakadnak, zenei előzményei a rabszolgák által kerültek Amerikába. A zenei irányzat a tánccal együtt sokáig egyfajta hagyományőrző önkifejezési lehetőséget jelentett a feketék számára. Innen kiindulva érthető, hogy a hiphop alkotásaiban a hangulat mindig laza, de határozott, agresszív, de néhol bolondos.
A modernkori hiphop kezdetét az 1970-es évekre teszik, amikor a jamaikai DJ Kool Herc New York Nyugat-Bronx negyedébe költözött. Ő kezdte el kidolgozni a két lemezjátszó együttes használatának lehetőségeit, és improvizált rímeket mondani a mikrofonba. A rap hamarosan túlnőtt New Yorkon, a feketék körein át terjedve elindult világhódító útjára. 1979-ben jelent meg az első igazi hiphop siker, a Sugar Hill Gang albuma és rajta a “Rappers Delight”, amelyből tízmillió darabot adtak el. A népszerűség növekedésével a hiphop műfaján belül is megindult az irányzatok elkülönülése, nagyjából két szélsőség között elhelyezkedve: az eredetileg az USA keleti partjára jellemző “emeld a kezedet a magasba, ez lesz az év partija” jellegű, és a nyugati part karakteres, durvább és bizonyos értelemben veszélyesebb életmódot bemutató gengszterrap között. A mozgás pedig, amely része a hiphop feltartóztathatatlan sikerének, ugyanúgy hódít az egész világon. Az utcáról indult, de mára a tánctermekben kivívta magának a helyet, és már régen nem csak a feketék életének része.

Társas táncok – A tradicionális táncok

Magába foglalja a standard (angol-, bécsi keringő, tangó, slowfox) és a latin-amerikai (rumba, szamba, mambó, cha-cha-cha, jive) táncokat.
1924-ben vált ismertté az angolok lassú keringője, lágy mozdulataival, dallamos zenéjével.
A bécsi keringő eredetét a XII. századig vezethetjük vissza, de a bécsiek csak hat évszázaddal később indították hódító útjára walzer néven.
A foxtrott lassú és gyors, előre és hátra lépések sasszéval variált váltakozása, amelynek lassúbb változata a slow fox, gyorsabb pedig a quickstep.
A rumba kubai eredetű tánc, az élénk latin-amerikai temperamentumot fejezi ki, de napjainkban ezt a lassú rumba váltotta fel.
A szamba afrikai eredetű, ősi népi tánc, szaggatott, rövid mozdulataival, magával ragadó ritmusával.
A mambó a rumba dzsesszes formája, a különbség főként a ritmusban, a hangsúlyban van.
A cha-cha-cha mesterségesen létrehozott tánc, a rumba és a mambó egy változata.
A jive-ot angol tánctanárok hozták létre, “szalonképessé” téve az Amerikában dívó lindy hop, boogie woogie, rock and roll táncokat, lassabb zene felhasználásával.

Jazz és Modern tánc

A XX. század elején radikális változások kezdődtek a táncéletben: megjelent a moderntánc. Ez lényegében szakított a balett minden hagyományával, elutasította a többnyire tündérmeséken alapuló történeteket a kecses, kifinomult mozgást. Elsődleges célja az volt, hogy megvalósítsa a kifejezés teljes szabadságát. Bár élesen elszakadtak a balett feszes stílusától, mozgáskészletét mégis a kecses, puha és harmonikus mozdulatok jellemzik. A stílus egy speciális technikán alapul, az ún. izolációs-technikán. Ennek lényege abban áll, hogy egyes területei a testünknek egymástól függetlenül mozognak. A mozgás központjak: fej-nyak, vállak, mellkas, medence, kezek és lábak. A mozgás lényege a “policentrikusság”, ez azt jelenti, hogy legalább kettő – a fentebb említett – mozgásközpont egymástól függetlenül mozog. Majdnem minden típusú mozgás engedélyezett. Aki hobbiból űzi ezt a táncstílust, az a ritmikus gimnasztika és a táncsport nagyszerű elegyére lel benne. Kiválóan alkalmas a helyes testtartás kialakítására, mozgásanyaga fejlett mozgáskoordinációt eredményez, melyek összességében páratlan mozgáskultúra kialakítására adnak lehetőséget.

Hastánc – A legősibb táncok egyike

Az ókori Egyiptomban számos görög szobor készült táncosokról. A korai civilizációkról úgy tartják, hogy a táncokat az istenek imádása és vallásos szertartások során adták elő. A tánc akkoriban, sőt még manapság is, áldást és gyógyulást segítette elő, valamint felkészítette a nőket a gyermekszülésre, a nászéjszakára, valamint mindennapi tevékenységüket táncolták el. Valamikor a XI. század környékén India északi részéről vándorló csapatok indultak el. Amerre elhaladtak, ott meghonosították zenéjüket és táncukat, s e táncok útközben keveredtek az adott ország már meglévő táncaival. A keveredés eredménye jól látható a népi táncban és a hastáncban. Ma a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a keleti táncok jelentős részét kizárólag nők táncolják. Más országokban a férfiak is táncolják ezt a táncot. Ma a tánc számtalan változatban és értelmezésben van jelen a világ minden táján és lelkes művészek tevékenykednek azon, hogy a tradicionális formákat életben tartsák. Az egyiptomi keleti tánc Kairóból (1940-es évek) indult ki a mai formátumában, színpadra állítva, látványos elemekkel táncolják, kelléket használva: fátyol, gyertyatartó, csörgődob, kard, kígyó, bot. Ruházat: látványos, fényes, nőies, gyöngyös, érmés.
A törzsi tánc, amerikai törzsi stílus Kaliforniában alakult ki, keleti országok táncait, ruházatát és stílusait használja. Ruházatuk igen változatos, kagylós, antik érmés, díszes, színes pomponos övekkel.
Török stílus, közép-keleti táncok: Kelet-Európában, Törökországban táncolják. Sokszínű ruházat, érmés díszítéssel.
A legősibb tánc újra felfedezése a mai kor asszonyainak, lányainak új megközelítését nyújtotta a táncban. A fúziós táncok magukban foglalják a sok stílus lehetőségét. A táncos beleviheti érzését, gondolatát, személyiségét a táncba. A hastánc egy életérzés. Aki egyszer belekóstol az rabja lesz!

Zumba – a világ legújabb fitness trendje

A hétköznapokból és az unalmas, már véget nem érő fitness órák rutinjából kiszakadva, könnyen és szórakozva mozgathatod meg a testedet és lelkedet egyaránt. A zumba órákon az összes latin ritmussal (salsa, merengue, cumbia, quebradita, reaggeton, samba, axé, flamenco, hastánc) találkozol, mindenki számára gyorsan elsajátítható és leegyszerűsített módon. A zumba zsírégető, állóképességi és tonizáló edzés is egyben.

Tangó – az érzékek tánca

Sokak szerint a tangó a legnehezebb társastánc a világon. Pedig nem is olyan bonyolult, de az igaz, hogy egy egészen különleges, sajátos szabályokkal működő világot jelent a táncos és a szemlélő számára is. Az argentin tangó műfaja a XX. század első évtizedeiben alakult ki társastáncként és zenei stílusként, Argentínából és Uruguayból kiindulva. Kezdetben a munkásosztály tánca volt, de az 1910-es években az európai arisztokrácia is megkedvelte, majd Carlos Gardelnek köszönhetően igazi divathullám lett belőle. A felfutást egy hosszabb szünet követte, majd 1983-tól jött az újjáéledés: a tangó ismét a táncolni vágyó közönség fókuszába került. Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy az egyenjogúságtól hangos világunkban a hagyományos férfi és női szerepek reneszánszát engedi meg. Mozgásait tekintve erősen improvizatív – nincs alaplépése, bár az évtizedek során a tánctanárok számos lépéskombinációt rögzítettek, hogy a tanulók dolgát megkönnyítsék. A férfi minden egyes lépésnél rögtönöz, a nő pedig nem tudhatja, mi lesz a következő. A szigorú szabályokról alkotott elképzelések helyett folyamatos, non-verbális párbeszédre van szükség férfi és nő között, a tánc minden pillanatában. A tangó alapelemei a szabadság, a kreativitás és az eredetiség. Formáját tekintve eredetileg együttes séta a partnerrel a zenére, így nagyon fontos része a zeneiség. A láb általában (a díszítések és bonyolultabb lépések kivételével) érinti a parkettet vagy nagyon közel marad hozzá, a térd és boka pedig könnyedén összezár, amikor a szabadon levő láb elhalad a másik mellett.
Amellett, hogy táncként páratlanul népszerű lett, a tangó a XX. század egyik kiemelkedő zenei stílusa is, amely a közönség társadalmi, etnikai, nemzeti hovatartozásától függetlenül aratott sikereket. Csak Argentínában és Uruguayban tízezrével írtak tangókat, amelyeket együttesek százai adtak elő. Gyanítható, hogy minden más kortárs zenei irányzatnál több művet hagyott a stílus az utókorra – talán csak a jazz bír hasonló súllyal. A tangó ideális alapanyagából érthető módon lett kedvelt egzotikum. Ez tette híressé, ez kelti fel ma is iránta az érdeklődést.

Sztepptánc – A ritmus, amely nem csak a szívünkben hallatszik

A sztepp az 1800-as évek első felében alakult ki az ír step, az angol-skót clog és az afroamerikai juba táncok mozdulatsorai, valamint a ritmikus dobogás kombinációjából. Az USA déli államaiból indulva a stílus a táncterek és színpadok után a musicalek révén a mozikat is meghódította, újra és újra feltámadva. Szteppelés közben a test válik ritmushangszerré, a táncos úgy használja a lábait, mint a dobos a dobverőket. A cipő koppanásait az orrára és a sarkára szerelt fémlapok (korábban a cipő fa rátétekkel volt elkészítve) erősítik fel. A tánc a varieté révén emelkedett előadóművészi szintre, majd a fekete táncosok hosszas küzdelmek után fehér közönség előtt is fellépve még ismertebbé tették. A stílusteremtő Bill “Bojangles” Robinson, a Berry-fivérek és a Shim Sham Simmy-t megalkotó Leonard Reed elnyerte a nagyközönség rajongását. A fekete művészek mellett feltűntek Fred és Adele Astaire, a még gyerek Gene Kelly, Buddy és Vilma Ebsen, hogy még évtizedekkel később is csodáljuk őket filmjeikben. A stílus az ötvenes évek végén leépülni látszott, a musicalek csillaga leáldozóban volt. Azonban szerencsére nem tűnt el a süllyesztőben ez a tánc, és a nyolcvanas években visszatért a köztudatba, főleg Gregory Hines filmjeinek (Tap, Cotton Club) köszönhetően. A recept mindig beválik: ha valaki újat szeretne alkotni, akkor egyszerűen visszanyúl a régi irányzathoz, a sztepptánchoz. Emiatt bukkan fel újra és újra a sztepptánc, a művészet, elég visszaemlékeznünk a Sydney Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségére, ahol a Tap Dogs tánccsoport 1000 táncosa bűvölte el a televíziós világközvetítésnek köszönhetően mintegy 3,4 milliárdos nézőközönséget. De egészen új terület is akad, mint a “Táncoló talpak” című rajzfilm, amelyben a táncoslábú pingvin mozdulatait a sztepp jelenlegi legfiatalabb képviselője, Savion Glover kölcsönözte. A sztepp tehát újra és újra feltűnik – vajon ismét éveket kell várni, hogy megdobogtassa a ritmusra verő pécsi szíveket is?

Charleston

Mi a Charleston? Egy tánc, amelyet ragtime zenére járnak. Csak a 19. század végén kezdődött a fekete és fehér mozgáselemek összeolvadása az afro-amerikai táncstílussá, amely az akkori zene segítségével a nagy jazz-korszak kezdetét jelentette. (A cakewalk volt az első tánc a 20. század elején, amely az ún. afro-amerikai táncok előfutáraként Európát elérte, ezt követték a divattáncok, a onestep, a jimmy, a charleston és a black bottom.) Amint Európába átterjedt, jött a Charleston őrület. Egy szabad ütemű tánc, egészen rendkívüli életerővel. A Charleston egyesítette a térd lazítást és feszítést a lábfej be-ki csavarásával, valamint partner nélkül az ellentétes karlendülettel. A táncparkett így karok és lábak tömegévé vált, de nem sokáig, mert egyre többen ellene voltak a korlátoknélküliségnek és a szabad mozgásnak. Így a Charleston legyöngült, de maga után hagyta az akkori fiatalok rendkívül élénk kifejezésmódját.

Electric Boogie

A nyolcvanas évek elején keletkezett, rap zenére táncolt látvány tánc, mely sok a Break Dance-hez hasonló elemet tartalmaz, ezért szokták a Break pantomimos formájának is nevezni. A mozgások egy árammal feltöltött robotot utánoznak, és kizárólag férfiak táncolták. Előfutárai a hetvenes években népszerű robot és mechanikus mozgásokat utánzó mozgások voltak. A ’80-as évek táncőrületének kiemelkedő gyöngyszeme. Az izolált mozgás művészete. A pantomim elemek, a gépszerű mozgást idéző, alkalmanként a testen végigmenő hullámzás, illetve ezek kombinációja látványos produkció formájában.